...
 

Rólunk

 
 
 
Álmodtunk egy olyan vendégházat, ami egyszerre nagyon bájos és otthonos, mindemellett messzemenően egyedi és elég sok élményt tud adni a vendégeinek, hogy  a bármely évszakban megérje kimozdulni szeretett otthonunkból miatta. Fél éven át kerestük azt a páratlan természeti környezetben fekvő, lehetőleg erősen felújítandó állapotú házat, ami elég különleges lehet ahhoz, hogy a teljes felújítás után leendő vendégeit már az érkezéskor elbűvölje. 
       Végül 2020 tavaszán találtuk meg Lovason ezt a 4200m2-es birtokot, a rajta álló romos állapotú egykori présházzal, amire néhány napon belül le is csaptunk. A hosszadalmas, és kihívásokkal teli tervezési és felújítási szakasz végén a vendégház 2021 augusztusában került olyan állapotba, hogy fogadhassa első vendégeit.
 
 
 

A háromszintes házban maximum 8 fő elhelyezésére van lehetőség. A pince szintet egy családi szintnek terveztük, ahol egy franciaágyas szoba (160x200 cm-es ágy), és egy ebből nyíló emeletes ágyas  - 70x 200 cm-es matracokkal - kisebb szoba található, továbbá egy fürdőszoba. A középső szint az élettér körülbelül 50m2 -en. Itt található egy előszoba, a nappali a rusztikus kandallóval, a teljesen felszerelt konyha + étkező, egy olvasósarok, ami két személyes ággyá alakítható (140x180 cm alvófelület), továbbá panorámaszaunánk és hozzá tartozó zuhanyzó, illetve egy WC és egy kis tároló helyiség.
Az emeleti rész a romantika és az egymásra hangolódás jegyében született. A stílus, a színek, a bútorok mellett ezt szolgálja a szabadon álló fürdőkádunk, a becsületkasszás bárszekrény illetve a romantikus tetőterasz, ahonnan igazán különleges balatoni panorámában, vagy éjszakánként a csillagos égboltban gyönyörködhetünk.
 
A ház körüli birtokot varázslatossá tettük, és kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a legcudarabb napokat kivéve rengeteg élményt nyújtson a lodge vendégeinek. A terület legnagyobb része balatoni panorámás, így a jakuzzink is, melyhez közvetlenül kapcsolódik a napozóterasz és a rusztikus kerti zuhany. A nyári konyhánk közel 40m2-es területen nem csak a közös főzéseknek, kemencés sütéseknek biztosít életteret, hanem a pihenésnek és ellazulásnak is. Kamadó grillünk a grillezés mellett a BBQ sütésre is kiválóan alkalmas. A hamisítatlan vidéki ízekhez fűszerkertünkből ajánljuk beszerezni a fűszernövényeket, mely közvetlenül a konyha mögött, a tűzrakó mellett található, amely szalonnasütésre vagy bográcsozásra is alkalmas.
 
Várjuk szeretettel minden feltöltődni vágyó kedves vendégünket!

 
 
 
Az árban garantáltan a tietek a foglalt időszakra:
  • stílusosan újraálmodott 3 szintes présház két külön lakrésszel, minőségi matracokkal, és ágyneművel
  • fürdőköntös, és törülköző
  • közel 40m2-es teljesen felszerelt nyári konyha és pihenő, infra hősugárzókkal felszerelve
  • kemence, Tarrington House kamado grill és tűzrakó a maximális kültéri főzési élményért
  • designos panoráma szauna a középső szinten, külön zuhanyzóval
  • kültéri jacuzzi, napozóterasszal, napozóágyakkal, kerti szolárzuhannyal
  • 2 db e-bike a környék kényelmes felfedezéséhez
  • kandalló és tüzifa a bekuckózáshoz
  • fürdőszobai bekészítésként természetes alapanyagokból készült prémium SPA termékek: tusfürdő, sampon, testápoló, szappan
  • teljesen felszerelt és gépesített konyha, Nespresso kávéfőzővel és kávékapszulákkal, minőségi teakínálattal
  • becsületkasszás bárszekény minőségi rövidital kínálattal, pezsgővel, borválogatással, ajándék szóda és egy palack balatonfelvidéki olaszrizling bekészítés
  • konyhai alapcsomag, hogy ne kelljen „mindent hoznotok”: só, bors és még 10 féle fűszer, cukor, olaj, kávétejszín, tisztítószerek, papírtörlő, szalvéta, konyharuha
  • ingyenes WIFI és 2 db LED televízió 66 tv csatornával és Netflix előfizetéssel
  • babaágyat kérésre bekészítünk a legkisebbeknek